9.8 C
Baja
2024. május 10. péntek
Kezdőlap Időjárás Érkezik a kánikula

Érkezik a kánikula

Hétfőn sok napsütésre számíthatunk, csak időnként szűrhetik fátyolfelhők a napfényt, valamint takarhatják gomolyfelhők a napot. Csak elszórtan az északkeleti, valamint a nyugati tájakon fordulhat elő átmeneti jelleggel futó zápor, esetleg zivatar. Nem lesz jelentős a légmozgás. Hajnalra északkeleten foltokban pára, köd képződhet. Reggel 9 és 17, délután 28 és 34 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Kedden is a napsütésé lesz a főszerep, az időnként megjelenő felhőkből csak kevés helyen alakulhat ki rövid ideig tartó zápor, esetleg zivatar. Nyugaton a délies szél megélénkülhet. Kánikulában lesz részünk 30-35 fokos maximumokkal.

Szerdán a napsütést már gyakrabban zavarhatják gomolyfelhők, helyenként zápor, zivatar is kialakulhat, de nem mindenhol fog esni. A szél csak záporok, zivatarok környezetében támadhat fel. 30 és 35 fok közé melegedhet délutánra a levegő.

Csütörtökön is sokfelé számíthatunk napos időre, de lesznek majd felhősebb körzetek is, helyenként záporok, zivatarok ezen a napon is kilakulhatnak. A Dunántúlon élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lehet a szél. A csúcshőmérséklet 30 és 36 fok között alakulhat. Pénteken is még sokfelé kitarthat a kánikula, de egy közeledő hidegfront hatására már egyre nagyobb területen fordulhatnak elő záporok, zivatarok, helyenként hevesebb viharok is lehetnek.
Kiadta: Berceli Balázs (ma 17:23)

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek:2024. május 2. és 2024. május 8. között anyakönyvezettek: Mailach Ferenc (anyja neve: Dávid Dóra) Bátaszék, Kincse Minka (Kerek Brigitta) Baja, Vörös Ella (Polyák Alexa)...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű