Jelky András bajai szabó, kalandor, felfedező életének kutatásával kapcsolatban visszatérő probléma, hogy a források kis száma, illetve a szépirodalmi feldolgozások miatt az életút egyes vélt szakaszainak történeti hitelessége kétséges, nehezen igazolható. A világutazó érdekes történetének többen is nyomába eredtek, többek között Dr. Solymos Ede kutatómunkája is figyelemre méltó. Az összegyűlt tényanyag elsősorban levéltári adatokra alapozva ma már néhány ponton bizonyítani tudta a szépirodalmi feldolgozások részbeni hitelességét, máshol azonban cáfolta azok egyes részleteit.
A bajai utazó 1754. március 13-án vándorútra kelt, és Prágán, Lipcsén, Nürnbergen át Erlangenbe érkezett, ahol mintegy két hónapig tartózkodott. Innen továbbutazott Franciaországba, azonban az egyik útjába eső városban, Aschaffenburgban éppen katonaállítás volt: a hadra fogható fiatalembereket, tekintet nélkül azok származására, erőszakkal besorozták katonának. Hogy ezt a katonafogdosást elkerülje, egy menyecske a puttonyában az eladó gyümölcs alá rejtve kicsempészte a városból. Innen továbbutazott Hanauba, azonban megérkezésekor a város kapujában eltépték útlevelét, és a kaszárnyába hurcolták. Néhány napos fogság után sorstársaival együtt átszállították Hannoverbe, hogy hajóval a tengerentúlra küldjék. A hajó azonban megtelt emberekkel, s amíg a másik hajóra vártak, Jelky megszökött, és Nijmegenbe ment. Itt azonban kelepcébe került, több némettel és hollanddal együtt. Ezúttal nem kerülhette el sorsát: 1755. október 30-án elindult vele a hajó Holland Kelet-India felé.
A hajóba azonban az odaúton villám csapott, és elsüllyedt. Jelky egy fadarabba kapaszkodva tartotta fenn magát, míg halászok kimentették. Ezután egy holland hajóskapitány vette magához a hajójára, hogy a legénység ruháit javítgassa. Suriname-be utazott, onnan 1756-ban ért vissza, Lisszabonba. Innen egy máltai hajóval utazott tovább, azonban kalózok támadták meg őket, foglyul ejtették, s rabszolgának eladták egy töröknek.
Jelky új gazdájának egyik emberével, a rabszolgák felvigyázójával kievezett egy szigetre, de odaúton kilökte őrét a csónakból, s megszökött. Hét napig barangolt a tengeren, amíg egy portugál kereskedő felvette a hajójára. 1757 májusában Makaóba érkezett, innen továbbvitorlázott Kantonba.
Kantonban Hollandia katonai szolgálatába állt, és Batáviába (ma Jakarta) utazott, ahová 1758 januárjában érkezett meg, s még hét hónapig katonáskodott. Leszerelése után Petrus Albertus van der Parra („Parrai Péter Albert”), a Holland Kelet-indiai Társaság elnöke és vezérigazgatója mint szabót a házához fogadta, s beírták a városi polgárok közé. Még abban az évben feleségül vette Seguin, angol haszonbérlőnek a leányát.
Egy véletlen szerencsétlenség és félreértés folytán magára vonta munkaadója haragját, aki elűzte a házától és a katonasághoz küldte. 1760-ban elhagyta Batáviát, feleségét apósa gondjaira bízta.
Ceylon szigetére utazott, ahol három hónapig táborozott. Amikor az egyik szomszédos szigetre ment társaival fát vágni, emberevők támadták meg őket: több társát levágták, a többit elfogták. Jelky egy előkelő főnök tulajdonába került, aki ketrecben tartotta, hogy később valamelyik bálványuknak áldozatul megsüsse. Fogságából gazdájának leánya mentette meg, akivel két bennszülött társaságában elmenekült.
A megszabadítója 13 hónap múlva meghalt; Jelkyt egy öt nap múlva arra vitorlázó hajó vette fel, és Batáviába szállította. Van der Parra, aki közben Holland Kelet-india főkormányzója lett, megbocsátott neki és kegyeivel halmozta el, felesége is tárt karokkal fogadta. Tiszti ranggal egy árvaház igazgatója lett, emellett komoly vagyont szerzett, és 1767-ben egy 1400 házból álló ültetvényt vett. 1770-ben a polgári őrség kapitányává nevezték ki, a holland követség titkos tanácsosa lett, többször járt követségben Japánban és Jáván.
1772-ben meghalt a felesége, 1775. december 28-án pedig jótevője, Van der Parra. Jelky búskomorságba esett, s hazájába kívánkozott. Lemondott az állásáról, és 1776. október 25-én Európába utazott. 1777. augusztus 30-án érkezett meg Amszterdamba, október 2-án Bécsbe, ahol bátyját még életben találta. A császárvárosban nagy feltűnést keltett, november 28-án bemutatták Mária Teréziának is.
1778-ban hazajött, és Budán telepedett le. Ismét megnősült, s egy fia született. 45 évesen, tüdővészben halt meg.
