19.5 C
Baja
2024. május 11. szombat
Kezdőlap Közélet Élet hús nélkül (3. rész)

Élet hús nélkül (3. rész)

Aki egészségtudatosabban szeretne élni, annak javasolják a rizst. Egyik legnépszerűbb köret, de van egy tápanyagban dúsabb növény, melyet köretként használhatunk, és elkészítése is fele annyi időbe telik, mint a rizsé. Ez pedig a bulgur, más néven a tört búza.

Előfőzött, szárított búzaszemek, melyek különböző méretben kaphatók a rizsszemnyitől az egészen apróra őrölt változatig. A búzaszemeket általában hántolják, majd előfőzik, és sok helyen még mindig a napon szárítják. Dél-Európában, és Indiában elterjedtebb, itt hazánkban még nem annyira ismert. Pedig gazdagabb rostokban és tápanyagokban. B-vitamint és vasat tartalmaz, emellett a glikémiás indexe alacsonyabb, mint a fehér rizsé.

Elkészítése nagyon egyszerű, és perceket vesz igénybe. A fűszerek ízét nagyon jól fel szívja, ezért sok fűszerrel, vagy egy leveskockával szoktam főzni. Nagyon sok vizet fog felszívni, ezért én körülbelül kétszer annyi vizet szoktam bele tenni, mint amennyi a bulgur. Majd addig főzöm, míg látom, hogy a víz eltűnt, és a bulgur térfogata megnő. Körülbelül 15 perc alatt készül el.
Indiában édesen is szokták fogyasztani tejjel és cukorral főzve.

Salátát is szoktak készíteni belőle. A bulgursaláta, más néven Kiszir egy török finomság. elkészítéséhez szükség van 8 szál újhagymára karikákra vágva, egy fél kígyóbuborkára, 2 paradicsomra apróra kockázva, 2 darab aprított chilipaprikára vagy 1 kiskanál szárított cayenne bors,1 csokor petrezselyemre aprítva, egy fél bögre mentára aprítva, 4 púpos teáskanál paradicsompürére, 6 evőkanál olívaolajra, 1 citrom levére, sóra, borsra. Rakhatunk bele fokhagymát is.

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek:2024. május 2. és 2024. május 8. között anyakönyvezettek: Mailach Ferenc (anyja neve: Dávid Dóra) Bátaszék, Kincse Minka (Kerek Brigitta) Baja, Vörös Ella (Polyák Alexa)...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű