19.4 C
Baja
2024. május 8. szerda
Kezdőlap Kultúra Fülbemászó dallamok a Roosevelt téren

Fülbemászó dallamok a Roosevelt téren

A régi, klasszikus, fülbemászó melódiák kedvelői sem maradtak zenei program nélkül a XXVI. Bajai Halfőző Fesztiválon: a bajai zenészek alkotta PHAEDRA együttes egy ikonikus helyszínen, a Roosevelt téren szórakoztatta közönségét szombat délután. 
A zenekar fő célja, a világhírű Shadows zenekar slágereinek tolmácsolása az azt kedvelő közönség felé- fogalmazott a koncert előtt Farády László, a csapat egyik gitárosa. Együttesük névadója, PHAEDRA görög mitológiai alak. Athéni királynő volt, aki nagyon kedvelte a kultúrát, a jó zenét. Bizonyára a Shadows zenéjét is kedvelte volna, ha 4 ezer évvel később születik- tette hozzá. 
The Shadows (Az Árnyak) együttes Angliában 1958-ban alakult meg a 4 taggal. Zenéjük döntő része hangszeres zene. Eleinte Cliff Richards kísérő együttese voltak, majd megkezdték önálló karrierjüket is. A nagy slágerek 1960 és 1964 között keletkeztek. A tagok többször cserélődtek, de a szólógitáros Hank Marvin és ritmusgitáros Bruce Welch végig a Shadows vezetői maradtak.
A PHAEDRA együttes tagjai:
– basszusgitár és az együttes vezetője: Mojzes András
– dobok: Vidovits Attila
– gitár: Kovács János és Farády László.

A csapatot legközelebb július 14-én a Sugó Strand System program keretein belül láthatja, hallhatja a közönség. 

Szádeczky Attila 

 

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. április 25. és 2024. május 1. között anyakönyvezettek: Vörös Elena Nikoletta (anyja neve: Novics Nikoletta Edina) Hercegszántó, Kisagócsi Amira (Csehó-Kovács Anett) Baja, Bucséter...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű