10.8 C
Baja
2024. május 9. csütörtök
Kezdőlap Közélet Nők testmozgásával és a női lélekkel is foglalkozni szeretne az új táncstúdió

Nők testmozgásával és a női lélekkel is foglalkozni szeretne az új táncstúdió

A mai világban nagyon nehéz megélni a nőiességet és megtartani a női mivoltot, ennek megoldására nyújthat segítséget az a testmozgással, és kifejezetten hölgyek lelkével foglalkozó előadásokat magában foglaló táncstúdió, mely március 2-án nyitja meg kapuit az érdeklődók előtt. 
A Száraz Kata által alapított Bella Donna Táncstúdió célja egyebek mellett a közösségépítés lesz, ami a tervek szerint nem csak a stúdió belülre fog korlátoződni. 

Jelenleg az áprilistól -szeptember végéig tartó „Mozogj a szabadban” programot szervezi nagy erőkkel Száraz Kata, melynek célja, hogy hetente minimum két alkalommal ingyenesen látogatható legyen bárki számára sportfoglakozás.
Mint mondta: a program résztvevői helyi sportedzők/oktatók, akik a szabadban teljesen ingyenes órát tartanak az odaérkező mozogni vágyók számára.

Hozzátette: a „Mozogj a szabadban” nem kizárólag nőknek szól, férfiakat is várnak sok szeretettel. Küzdősport egyesületek is csatlakoztak a programhoz, emellett jóga, aerobic, táncfoglalkozások is elérhetőek lesznek.

Az év második felében pedig beautyrobic órái is elérhetőek lesznek a stúdióban ,ami az alakformálás mellett a nőiességet is fejleszti.

Szádeczky Attila 

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. április 25. és 2024. május 1. között anyakönyvezettek: Vörös Elena Nikoletta (anyja neve: Novics Nikoletta Edina) Hercegszántó, Kisagócsi Amira (Csehó-Kovács Anett) Baja, Bucséter...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű