18.8 C
Baja
2024. május 7. kedd
Kezdőlap Interjú Egymás tisztelete is fontos a Bajai III. Béla Gimnáziumban

Egymás tisztelete is fontos a Bajai III. Béla Gimnáziumban

Augusztus 16-án kezdte meg munkáját a Bajai III. Béla Gimnázium új igazgatója, dr. Munczig Dénesné. A frissen kinevezett vezető pedagógusi pályafutása a Bereczki Máté Szakközépiskolában indult, ahol 19 évig tanította a diákokat. Később a Baja Hangja Kft ügyvezetőjeként tevékenykedett, ezt követően az Ady Endre Városi Könyvtárban, majd 11 éven keresztül Baja Város Önkormányzatánál dolgozott kulturális referensként. Kinevezése előtti utolsó állomása a Bajai Tankerületi Központ volt, főosztályvezetői státuszban. Mindeközben elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az integritás tanácsadó szakirányú képzést, valamint a már meglévő közigazgatási szakvizsgája mellett közoktatási vezető, közművelődési intézményvezető, kulturális menedzser képesítésekkel rendelkezik.
Dr. Munczig Dénesné úgy véli, az eddigi életpályája és a tanulmányai során szerezett tudást és tapasztalatot hasznosítani tudja majd igazgatói munkájában. A tankerületben eltöltött 3.5 év során belelátott az iskola működtetésébe pénzügyi, gazdálkodási vonatkozásban egyaránt.

Az intézménybe belépve melyek voltak az első benyomások?

– Az átadás-átvétel teljesen zökkenőmentesen zajlott.  A helyettesekkel, az iskolatitkárral, a rendszergazdával és a gondnokkal az első napoktól kezdve egy rendkívül jó, együttműködő, egymást segítő munkakapcsolat alakult ki a tanév előkészítése érdekében. Számos ismeretlen tényezővel, új dolgokkal találkoztam, maximális támogatásban részesültem.

Igazgatóként milyen tervei vannak?
– Mindenki által ismert, hogy a Bajai III. Béla Gimnázium egy nagy múlttal rendelkező, országosan ismert és elismert iskola. Azt szeretném, hogy a rendelkezésemre álló 5 év alatt a tanintézmény a város, a térség és a vármegye legjobb iskolája legyen, valamint, hogy az itt dolgozó pedagógusok, a nevelést-oktatást segítő kollégák, a technikai dolgozók, mindannyian fontosnak, magukénak érezzék a gimnázium sikeres, eredményes működését. A fő cél, hogy diákjaink olyan tudásra tegyenek szert, amelynek birtokában felvételt nyernek a választott felsőoktatási intézményekbe. Lényeges, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar által megalkotott etikai kódexben megfogalmazott alapelvek, normák a gyakorlatban is megvalósuljanak. Több pontra szeretnék hangsúlyt helyezni: ilyen a tisztesség, az egymás tisztelete, az együttműködés, a pártatlanság és a példamutatás. Fontos szempont az iskolán belüli politikamentesség és az értékelvűség. Olyan értékek mentén kell haladnunk, mint a névadó árpádházi királyunk, III. Béla, a cisztercita rend, a régmúlt és a közelmúlt igazgatóinak, tanárainak, diákjainak, kiválóságainak öröksége, valamint a magyar és az európai kultúra értékei. A tanárok, az iskola dolgozói viselkedésükkel, tetteikkel, megszólalásaikkal, öltözködésükkel, akarva akaratlanul, egyfajta mintát jelentenek a diákok számára, ezért ezekre fokozott figyelmet kell fordítani.

A Bajai III. Béla Gimnázium jelenleg a gimnáziumok országos listáján a 94. helyén áll. Mit szeretne tenni annak érdekében, hogy előrelépés történjen?
– A korábbi és a jelenlegi tapasztalataim szerint a gimnáziumban kiváló, elhivatott pedagógusok dolgoznak. Munkájuknak köszönhetően rangos verseny- és felvételi eredmények születtek az elmúlt években. Közös gondolkodással, elemzéssel tudjuk megfogalmazni azokat a beavatkozási pontokat, amelyek előrelépést jelenthetnek az említett országos listán.

Milyen kapcsolatot szeretne kialakítani a diákokkal, a pedagógusokkal, és az intézményhez kapcsolódó szervezetekkel?
– Minden jól működő kapcsolatnak a rendszeres, nyílt kommunikáció az alapja. Ezt tartom elsődlegesnek. Az iskolán belüli kommunikáció segít az esetleges problémák feltárásában, azok megoldásában és a közösségépítésben. A fenntartóval, partnerszervezetekkel (Bélás Baráti Kör, a Művelt Ifjúságért Alapítvány, a Szülői Szervezet, civil szervezetek, média) való kommunikáció pedig tovább erősíti az iskola célkitűzéseinek megvalósulását, támogatását, társadalmi elismertségét és jó hírét.

Ön szerint milyen a jó pedagógus-diák kapcsolat?
– A mai világunk meglehetősen sok feszültséget hordoz magában. A jó pedagógus-diák viszonyban a minőségi oktatáson, továbbtanulásra való felkészítésen túl, egyre nagyobb szerepe van a nevelésnek, a partnerségnek. Sok negatív hatás érte és éri a diákokat: a Covid-időszak, a háborús helyzet, a médiából ömlő negatív információk, esetleges családi problémák. Az osztályfőnökök, az osztályban tanító pedagógusok személyes beszélgetések során segítséget tudnak nyújtani a feszültségek feloldásában, a konfliktushelyzetek kezelésében.

Szádeczky Attila 

 

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. április 25. és 2024. május 1. között anyakönyvezettek: Vörös Elena Nikoletta (anyja neve: Novics Nikoletta Edina) Hercegszántó, Kisagócsi Amira (Csehó-Kovács Anett) Baja, Bucséter...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű