A Megváltó halála
A mai napon, nagypénteken Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezünk. Elérkezett a nap, itt van az óra, amikor Jézus az Atya iránti engedelmességből és az irántunk való szeretetből feláldozza életét, megszerezve ezzel az üdvösséget az emberiség számára. A kereszten függő Fiúisten elé állva ma gondoljunk személyes megváltottságunkra: miattam szenvedett és értem halt meg Krisztus a kereszten. E napon az Egyház régi hagyománya szerint nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás három részből áll: az igeliturgiát a szent kereszt előtti hódolat követi, majd pedig a szentáldozás szertartása következik.
A mai szertartáson tehát a megváltó Jézusnak a kereszthalálára emlékezünk, aki ártatlan és akit szeretünk. A kereszt titkát aligha értik meg azok, akik nem szeretik Jézust. Talán együttérzés vagy felháborodás ébred bennük, ha ártatlannak tartják őt, talán igazságtalannak tartják a halálos ítéletet, talán sajnálkoznak a kereszthordozással járó rettenetes fájdalmak láttán, de mindez nem elegendő a kereszt titkának megértéséhez. Ha a keresztre tekintve nem ébred bennünk szeretet, akkor nem értettük még meg, hogy Jézus szeretetből tette mindezt. Isten egészen különleges, egyedülálló módon mutatta meg, hogy mennyire szeret minket: saját Fia életáldozatával.
A keresztény szóhasználat szerint Jézus szenvedése és kereszthalála megváltást hozott az emberiség számára. A megváltás azt jelenti, hogy Isten többé már nem, mint bűnös emberekre tekint ránk, akik büntetést érdemlünk, hanem mint megváltott emberekre. Az isteni irgalom, a megbocsátás, a kegyelem kiárad felénk. Jézus azért jött el közénk és azért áldozta fel magát, hogy Isten, a mennyei Atya másként tekintsen ránk. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy Jézus azért áldozta fel magát a kereszten, hogy mi, emberek másként tekintsünk Istenre. Úgy tekintsünk rá, mint aki a legvégsőkig elmegy, csak hogy megmutassa, kifejezze irántunk való szeretetét. Ne félelemmel és rettegéssel gondoljunk rá, hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya vezessen minket hozzá.
Jézus élete, halála és feltámadása megdicsőíti az Atyát, dicsőséget szerez Istennek. Hiába gondolják egyesek, hogy legyőzhetik Istent, mert szégyent vallanak. Nem a gonosz győz, hanem Isten. Nem győzedelmeskedik az emberi gonoszság és gyűlölet, még ha nagypénteken úgy is tűnik egy rövid időre, hanem Isten győzelme válik nyilvánvalóvá. Jézus tökéletes engedelmessége, a szenvedést és a halált is vállaló engedelmessége, dicsőséget szerez az Atyának, mert ennek köszönhetően valósul meg a megváltás isteni terve. A megdicsőülést azért is érdemes kiemelnünk, mert emberileg kudarcként értékelhető a kereszthalál. Hiába tanított csodálatos módon Jézus, hiába tett csodákat isteni erejével, hiába hittek benne oly sokan, az élete, a munkája kudarccal végződött. Azt is mondhatnák egyesek, hogy hiába volt vele Isten egész életében, a legfontosabb pillanatban mégis elhagyta és nem mentette meg a haláltól. Ha így gondolkodunk és így szemléljük a nagypénteki eseményt, csak erősödik bennünk a tudat, hogy a jó elkerülhetetlenül kudarcra van ítélve a világon, mert az emberi rosszindulat és gyűlölet könyörtelenül elnyom minden jó kezdeményezést. Jézus halála azonban értékes, mert ennek köszönhető a megváltás, az Istennel való kiengesztelődés.
Minden emberi életútnak akkor van értelme, ha közben és annak végén megtaláljuk Istent. Aki Istent keresi élete során, az hozzá fog eljutni halála és feltámadása után.
© Horváth István Sándor
