Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházzal közösen a Petőfi-emlékév alkalmából szavalóversenyt hirdetett.
A kizárólag Bács-Kiskun vármegyei lakcímmel rendelkezők részére kiírt megmérettetést március elsején rendezik Kecskeméten a Kelemen László Kamaraszínházban.
A rangos versenyen a Bajai Fiatalok Színháza is képviselteti majd magát.
A 4-5-6. osztályos korcsoportban: Csengő Bence, a a 7-8-9. osztályos korcsoportban: Hegyi Hunor, a 10-11-12. osztályos korcsoportban Miklós Marcell Nimród és Lajdi Zselyke Apolka, a felnőtt korcsoportban Szarvas Panni lépnek színpadra egy- egy költeménnyel.
A versenyzők teljesítményét rangos zsűri fogja értékelni: Tóth Kata, dramaturg (Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház), Hegedűs Zoltán, színművész (Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház) és Fazakas Géza, színművész (Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház).
Eredményhirdető gálaműsor előtt köszöntőt mond Cseke Péter igazgató, valamint Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának alelnöke. Fellépnek: Bori Réka és Magyar Éva színművészek.
Szádeczky Attila