Majdnem két tucat versenyző indult a „Kettes Fogathajtó Versenyen” Dunafalván. A megmérettetés résztvevőinek meghatározott alapidőn belül kellett teljesíteniük a kijelölt távot, amelynek alakulásához hozzájárultak a pályán vétett hibák is. A település az idén a Földművelésügyi Minisztériumtól is kapott támogatást a rendezvény lebonyolításához.
Ragyogó napsütésben rendezték meg a lovas napot Dunafalván. A település életében már 16 éve tölt be fontos szerepet a verseny, amelyre szép számban érkeznek a szomszédos Baranya megye fogathajtói is.
Magosi György, polgármester elmondta: az egyik fiatal versenybírótól származott az ötlet, amelyhez az idén minisztériumi támogatás is érkezett. – Ennek a segítségével igazán színvonalassá tehettük a versenyzők és a vendégek ellátását. Most huszonegy hajtó érkezett, de akár harminc versenyző részvételével is le tudnánk bonyolítani a lovas napot.
A rendezvényen Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte a fogathajtókat és az érdeklődőket. – Egy valóban színvonalas megmérettetést láthatunk. Lovas nemzet vagyunk, fontos a hagyományaink ápolása. Nem véletlenül hozott a kormányzat olyan döntéseket, amelyek segítik az ágazatot. A rendezvény fontos volt a Földművelésügyi Minisztériumnak, ezért is támogatta egymillió forinttal a versenyt.
A hajtást szakmai zsűri felügyelte. A résztvevők három versenyszámban mérhették össze saját, és lovaik képességét.