Mécsesek és gyertyák sokasága ragyogott fel a bajai Tóth Kálmán téren szombaton este, emlékeztetve mindnyájunkat az egyre súlyosabb méreteket öltő állatkínzás ártatlan kis áldozataira.
Izgatottan sétálunk a tér felé a család három izgága kutyájával, Bömbivel, Rockyval és a két hónapos kis csöppséggel, Zsebivel. Ez az első nagyobb városi kalandjuk, azért kicsit tartunk is tőle, vajon hogyan fognak reagálni. Hét óra közeledtével egyre nagyobb tömeg verődik össze a templom előtt. A szél egyre erősebben támad, így kétséges, lesz-e gyertyagyújtás, de talán ez a legkevesebb, hiszen nemes cél érdekében vagyunk itt mindnyájan: aláírásunkkal támogatni azt a törekvést, hogy végre szigorítsák az állatkínzókkal szembeni törvényeket.
Az esemény szervezői folyamatosan járják a teret, minden gazdihoz és állathoz van egy-egy kedves szavuk. Az emberek is közvetlenek, ismerősök és idegenek egyaránt mosolyognak egymásra. A kutyusok érdeklődve ismerkednek társaikkal, csak elvétve fordul elő egy-egy kisebb csetepaté köztük. A macskák is képviseltetik magukat, igaz, kisebb számban és többnyire a gazdik kényelmes ölében. Sokan jönnek oda hozzánk, érdeklődésük középpontjában főleg a kis Zsebi áll, aki kissé megszeppenve fogadja a simogató kezek sokaságát. Két héttel ezelőtt fogadtuk örökbe, de a változás szembetűnő, ezt többen meg is állapítják.
– Mintha kicserélték volna – mondja Ralbovszki Valéria.
– Hogy megszépült! Csak egy kis szeretet és gondoskodás kell hozzá, ennyi – jegyzi meg Körmöczi Edina.
– Sajnos nem tehetem meg, hogy sajátom legyen most – kezdi egy kedves hölgy -, de nagyon hiányzik a szívemnek. Nagyon jó itt lenni, én így töltődöm – simít végig az álomba szenderülő kiskutyán.
Öröm ezeket a szavakat hallani és látni azt, hogy egy közös ügy mennyire össze tud kovácsolni teljesen ismeretlen embereket is. Közben megannyi mécses lángja lobban fel szív alakzatokban elrendezve. A széllel dacolva égnek a sokat szenvedett kis élőlényekért.
