Egyforma ruhás, egymásra hasonlító párok és triók és gyülekeztek június 9-én pénteken délután a Tóth Kálmán téren.
Az első ízben megrendezett NAGY BAJAI IKERTALÁLKOZÓ célja az volt, hogy mi, ikrek megmutassuk kicsit magunkat, demonstráljuk szétszakíthatatlan kötelékeinket, és nem utolsó sorban ismerkedjünk egymással. E sorok írója számtalan nyilvános eseményen részt vett már, de az érzés, amikor ikerpárok, ikertestvérek találkoznak egymással olyan volt, mintha mi, ott mindannyian egymás testvérei lennék. A régen látott saját korosztálybéli fiú testvérpár, akik közül az egyik, az ikertalálkozó miatt vett ki szabadságot, és jött haza a fővárosból, az egyforma ruhába öltözött idősebb hölgyek, a hármas ikerlányok, az Érsekcsanádról kicsit késve érkezett, de mosolygós lányok, a mátételki, teljesen egyforma ifjú hölgyek, a baba, vagy kisgyermek ikrek szüleikkel és mindenki, aki eljött mosolyogva, jókedvűen vett részt az eseményen.
„Jé, ti is ikrek vagytok?” ‘De régen láttalak együtt benneteket!” Ti sem bírjátok ki, hogy mindennap kommunikáljatok egymással?” – párbeszédek gyakran elhangzottak a röpke háromnegyed óra alatt. Elkészült a közös fotó, a párok egymással és külön is fényképezkedtek. A végére pedig nem maradt más, mint a búcsúzkodás és a közös elhatározás, hogy jövőre ismét találkozunk.
Szádeczky Attila