Valamikor a 80′-as évek végén indult az akkori Helyőrségi Művelődési Központban a térség, de lehet, hogy az egész megye egyik legnagyobb discója a Let’s Go. A lenti nagy színházteremben Juhász János (Dj. Szunyi) tálalásában a friss slágereké volt a főszerep. E mellett a színpadon táncoslányok, sőt sztriptíztáncos hölgyek is szórakoztatták a fiatalokat (nyilván elsősorban a fiükat).
A fenti, jóval kisebb termben, a RockCafe-ban a retrózene kedvelői a Trapl László által válogatott klasszikus nótákra rophatták.
Azonban nem mindenki örült a folyamatos teltházzal üzemelő szórakozóhelynek: a Széchenyi utca lakói nem nézték jó szemmel a hajnalig tartó dorbézolást, és levelet írtak a Petőfi Népe megyei lapnak, amelyben kiemelték: Ha Juhász úr továbbra is diszkózni akar, béreljen ki a városon kívül egy darab földet, és állítson fel cirkuszi sátrat ahol a fiatalok kitombolhatják magukat anélkül, hogy zavarnák a környéken élők nyugalmát.
Szádeczky Attila