Két győzelemmel és a tabella élén várta a tavalyi szezon ezüstérmese elleni rangadót a Bajai LC megyei elsőosztályú labdarúgó csapata. Jó idénykezdés sok nézőt csalogatott ki a Vasvári Pál utcába, a drukkereknek nem is kellett csalódniuk, ugyanis egy hajtós, izgalmas, néhol látványos játéknak lehettek szemtanúi.
Bajai LC- Kiskőrösi LC 2:0 (0:0)
Baja 400 néző, vezette: Dobó Attila
Bajai LC: Tóth D. – Szolga, Nagy E, Knapp, Németi D. – Fehér, Csiki, Baladin- Mezőfi, Varga S, Follárdt. Cserék: Végvári, Török, Vukovits, Kudella
Gólszerző: Németi D, Török
65. perc: egy formás hazai támadást követően Németh D. 13 méterről talált a kapuba 1:0
93. perc: a mindent egy lapra feltéve kitámadó kiskőrösiektől labdát szereztek a bajaiak, majd Török az üresen hagyott vendégkapuba helyezett. 2:0
Már a mérkőzés elején kirajzolódott a hazaiak taktikája: a bajai csapat masszív védekezésből próbált ellentámadásokat indítani, ami az első 10 percben sikeresnek is bizonyult, a kapufa mentette meg a labdát többet birtokló vendégeket. Az első félidő további részében is inkább a kiskőrösik uralták találkozót, de egy veszélyes szituáció kivételével, nem jelentettek veszélyt a bajai kapura.
A második játékrész is hasonlóan indult, azonban a Bajai LC játékosai minden bizonnyal vért ittak a szünetben, mert lendületesen, óriási szívvel, és nem utolsó sorban egyre hatékonyabban szőtték támadásaikat. Az akarásnak meg is lett az eredménye, a félidó közepén meg is szereztét a vezetést. A Kiskőrös ezután nagyobb sebeségre kapcsolt, helyzeteket is alakítottak ki, de csak a kapufáig jutottak.
A bajai csapat közönségszórakoztató mérkőzésen megérdemelten tartotta otthon a három pontot, ezzel továbbra is hibátlanul áll a tabella élén.
Koch Tamás, a Bajai LC vezetőedzője: a kapusunk, Tóth Dani mérkőzés elején bemutatott bravúrja megadta a hitet a csapatnak, ami kitartott a mérkőzés végéig. A szünetben azt kértem játékosaimtól, hogy továbbra is zártan védekezzenek, és jobban figyeljenek az ellentámadásokban rejlő lehetőségekre. Ez a győzelem az akarat és a szív diadala volt.
Szádeczky Attila