A horgászok körében elterjedt tévhit alapja az lehet, hogy a HORINFO rendszerben értékesített területi horgászjegyekkel rendelkező horgászvizeken a halgazdálkodásra jogosult hivatásos halőrei hozzáféréssel rendelkeznek a kiadott területi jegyek adatbázisához – tájékoztatott a Nébih.
Mostanában az ország több vizén tapasztalták a halőrök, hogy az elektronikusan értékesített területi horgászjegyeket nem nyomtatják ki a horgászok. Sőt, elektronikus eszközön bemutatható másolattal sem rendelkeznek. A Nébih fokozottan felhívja a horgászok figyelmét, hogy tartsák maguknál a területi horgászjegyeket akár papírra nyomtatva, akár elektronikus eszközön bemutatható módon! Ezzel számos kellemetlenségtől, például a horgászattól való eltiltástól is megkímélhetik magukat.
„AZ ELŐÍRÁSOK SZERINT A HORGÁSZNAK A TERÜLETI JEGYET A HORGÁSZAT TELJES IDEJE ALATT BE KELL TUDNIA MUTATNI A HATÓSÁG KÉRÉSÉRE”
A törvény szerint „a halfogási tevékenységet végző személy” a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen folytatott horgászat során köteles magánál tartani a horgászegyesületi tagságot igazoló, a horgászszövetség által kiadott Magyar Horgászkártyát, a papíralapú állami horgászjegyet vagy a turista állami horgászjegyet, a területi jegyet és a horgász fogási naplót (a továbbiakban együtt: halfogásra jogosító okmányok), és azokat a halgazdálkodási hatóság, a halgazdálkodásra jogosult, a mezőőr, a természetvédelmi őr, az állami halőr, a hivatásos halőr, a társadalmi halőr és a rendvédelmi hatóság ellenőrzésre felhatalmazott képviselőjének felhívására bemutatni és átadni”, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
AZ ELLENŐRZŐ SZERVEZETEK TÖBBSÉGE NEM RENDELKEZIK HOZZÁFÉRÉSSEL A MOHOSZ ÁLTAL KEZELT TERÜLETI JEGYEK ADATBÁZISÁHOZ
A Nébih szerint a horgászok körében elterjedt tévhit alapja az lehet, hogy a HORINFO rendszerben értékesített területi horgászjegyekkel rendelkező horgászvizeken a halgazdálkodásra jogosult hivatásos halőrei hozzáféréssel rendelkeznek a kiadott területi jegyek adatbázisához, azaz a Magyar Országos Horgász Szövetség által üzemeletett halőri applikációval vagy mobilalkalmazás segítségével ki tudják keresni a szükséges információkat. Ugyanakkor a fent idézett jogszabályban olvasható, hogy a területileg illetékes hivatásos halőrökön kívül számos más szervezet (például a halgazdálkodási hatóság, az ÁHSZ, a természetvédelmi őri szolgálat, valamint a rendőrhatóság) felhatalmazott munkatársai szintén ellenőrizhetik a horgászokat, akik a legtöbb esetben nem rendelkeznek hozzáféréssel a Mohosz által kezelt területi jegyek adatbázisához.
Mivel ők ellenőrzés alkalmával csupán azt tudják megállapítani, hogy a horgászatot végző személy nem tudja bemutatni a területi engedélyét, a jogosulatlan horgászat miatt eljárást kell kezdeményezniük vele szemben. Ilyen esetben a horgász állami jegyét bevonják legalább addig, amíg a halvédelmi eljárást a hatóság lefolytatja, és a horgász tisztázza a területi engedélyének meglétét. A hatósági eljárás befejezése több napot is igénybe vehet, írják a közleményben. A Nébih továbbra is kéri, hogy aki halászattal, horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos jogsértést tapasztal, jelezze az allamihalor@nebih.gov.hu címen.