Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz bajai csoportja jótékonysági gyűjtésbe kezdett a háború által bajbajutott emberek megsegítésére. A párt Vörösmarty utcai irodája gyorsan megtelt a legkülönfélébb adományokkal: volt, aki tartós élelmiszert, konzerveket, tisztálkodási eszközöket vitt, de akadtak szép számmal olyan adakozók is, akik nőknek, gyerekeknek ruhákkal, illetve takarókkal járultak hozzá a segítségnyújtáshoz.
Az első szállítmányt Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés alelnöke, a Fidesz választókerületi elnöke és Kámánné dr. Bari Bernadett, a Fidesz-KDNP bajai képviselőcsoportjának vezetője március elsején hétfőn személyesen vitték el a magyar-ukrán határra és adták át a segélyezést koordináló szervezeteknek.
Már az első napon rengeteg adomány érkezett az irodába, majd ezt követően kiválogatták azokat a termékeket, amelyek azonnali segítséget nyújthatnak, ezután a több mázsa adományt autóba pakolták és elvitték a határra- összegezte az elmúlt napok történéseit Vedelek Norbert. Elmondta: Tarpán átadták az illetékes szerveknek az adományokat, és Szécsi Szabolcs polgármesterrel a további segítségnyújtás részleteiről egyeztettek. – Óriási a kontrasztot tapasztaltunk: a déli határon érkező migránsokkal szemben az látszik, hogy Ukrajnából valódi menekültek kérnek és kapnak segítséget a kormányzati szervektől, illetve civil szervezetektől és magánemberektől is. Itt nem kővel dobálják a határőröket, a rendőröket, hanem megköszönnek minden támogatást- tette hozzá a politikus.
Szádeczky Attila
Fotók: Kámánné dr. Bari Bernadett, Vedelek Norbert