Tisztelt Szerkesztőség!
Olyan sok valós, vagy vélt kritika éri a magyar egészségügyet, hogy úgy érzem ki kell emelni azt is, amikor pozitív impulzusok érik az embert.
E hét szerdáján édesanyámon szájsebészeti beavatkozást hajtottak végre. Kedvesen, szakszerűen és előzékenyen. Rendben volt minden, hazaengedték. Este elkezdett vérezni a seb, amit a szájsebészeten kapott gézzel sem tudott elállítani. Nem intenzíven, de vérzett. Megijedt, megijedtünk, nehogy az éjszakai alvás közben még jobban vérezzen és baj legyen. Felhívtam a házorvosi ügyeletet, ahol az asszisztens hölgy készségesen azt tanácsolta, hogy menjünk be a sürgősségi betegosztályra. Este 21 órakor bementünk, de mint utólag kiderült, hála istennek csak a félelmünk volt nagy, semmi komoly gond nem volt, a vérzés elállt. Ennek ellenére az ügyeletes orvos, és mellette dolgozó ápoló lelkiismeretesen ellátta: kikérdezték, megmérték a vérnyomását, (mint kiderült, magas volt, kapott azonnal gyógyszert) sőt vért is vettek tőle, amit azonnal meg is vizsgáltak, és csak akkor engedték haza, amikor megszületett az eredmény. Én és anyukám megnyugodva tértünk haza, azzal a jó érzéssel, hogy az orvos és az asszisztencia a legjobb tudása szerint bánt velünk.
Szóval köszönjük szépen, bajai SBO!