Futótűzként terjedt a hír a városban 1996 tavaszán: „300 éves város, 300 bogrács halászlé” címmel közös ünneplésre hívták a bajaiakat a főtérre. Akkor sokan úgy gondoltuk, hogy élünk a lehetőséggel és a Szentiványi Gábor volt londoni és hágai nagykövet ötlete nyomán életre hívott gasztrokultúrális rendezvényre az előre meghirdetett regisztráció időpontja előtt 1.5 órával már sokan álltunk sorba a központi mozi előtt. Az érdeklődés olyan mértékű volt, hogy akik a sajtóban feltüntetett időpontra érkeztek, lemaradtak, ráadásul a 300 helyett 450 főzőhelyre lehetett regisztrálni, nagy fejtörést okozva a szervezőknek. E sorok írója is szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis a jókor volt jó időben, és jó helyen szemléletnek köszönhetően azon kitüntettek közé tartozhatott, aki családjával akkor, azon a napon részt vehetett egy olyan eseményen, ami örökre beírta magát a történelem könyvek Bajáról szóló fejezetébe.
A sokunknak örök élményt nyújtó első fesztiválra nem csak a 10 személyes sörpad garnitúrák kerültek ki a főtérre és az Eötvös utcába, 5 kg halat is kaptak a főzők, amelyet lajtos kocsiból osztottak a közös főzés napján a délelőtti órákban.
Egy fővárosban élő rokonnal és barátaival mentünk a főtérre a halért, ahol rengetegen álltak sorba. A nagy melegben a legnagyobb örömünkre az italos pavilonok már akkor kinyitottak, így aki a sor végére állt csak annyit látott, hogy a várakozó tömegből egyre többen válnak ki a hűsítő folyadékért, ami a legtöbb esetben a sör volt. Akkor, abban pillanatban egy olyan mondat hangzott el a fővárosi rokon szájából, amit életre megjegyeztem: ” Pesten ha ekkora sor alakul ki, biztosan összevesznek az emberek, de itt, Baján mindenki türelmesen, jókedvűen várakozik, jó itt lenni nálatok Baján, Attila”- mondta, miközben jóízűeket hörpintettünk a söröspohárból. Igen, jó itt lenni ebben a Duna-parti hangulatos kisvárosban, ahol ugyan vannak ellentétek, vannak konfliktusok, de abban biztos lehet mindenki, hogy a halászlé összeköti az embereket.
Folyt. köv.
Szádeczky Attila
