Kenyérsütéssel és közös vacsorával ünnepelték az érsekhalmiak az államalapítást. A településen az évek során hagyománnyá vált a kenyérszentelés, amit az idén bográcsban főtt babgulyás egészített ki. A szervezők azt szerették volna elérni, hogy családias hangulatot teremtsenek szombat délután a helyieknek.
A település hat évvel ezelőtt felújított tájházában ünnepelték az államalapítást és az új kenyeret az érsekhalmiak. Nem ez viszont az év egyetlen napja, amikor megtelik az épület és annak udvara, az itteniek ugyanis 2-3 havonta összeülnek, hogy közösen használhassák a tájházban kiépített kemencét.
– Örülünk, hogy a helyiek nagy része ilyenkor kilátogat – mondta Horváth Roland polgármester. – Igyekeztünk változatos programokat összeválogatni a mai napra. Volt buborék foci, íjászat, krumpli dobó verseny, este pedig vacsorára hívtunk meg mindenkit. Szükség van a közösségi terekre, amelyeket igénybe vehetnek az itt élők. Ilyen a tájházunk is.
– Sok településen tartanak falunapot augusztus 20-a környékén – mondta a rendezvényen Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője. Minden közösség számára fontos, hogy megünnepeljék a keresztény Magyarország születésnapját. Az érsekhalmaiaknak jó beszélgetéseket, és szép ünnepeket kívánok.
A helyben, kemencében sütött kenyeret Szauter Róbert plébános áldotta meg.