Megtelt a Bácskai Kultúrpalota díszterme augusztus 16-án, szerda este: a már hagyományosnak számító Luciano Pavarotti Mesterkurzus ezúttal újításként bemutatkozó koncertet hirdetett, amelynek keretében a legbátrabb növendékek mutathatták meg tudásukat. A két vezető tanár – Gulyás Dénes és Király Miklós –, valamit a korrepetitorok – Mazalin Vanda és Neumark Zoltán – már egy hete foglalkozik a növendékekkel, akik közül többen is vállalták, hogy félidőben is színpadra állnak. A koncertet elsősorban az idősebb korosztályra gondolva szervezték – kapcsolódva a Fercsák Róbert polgármester által meghirdetett idősek éve programjaihoz –, a nagy sikerre való tekintettel azonban valószínűleg ez is hagyománnyá válik majd. Az érdeklődők ezúttal nemcsak zenét – leginkább operarészleteket – hallgathattak, hanem annak is tanúi lehettek, miként folyik az oktatás, hogyan javítják a tanárok a növendékek technikáját, színpadi fellépését. Az énekesek népszerűk operák áriáit választották ki előadásra, mintegy ízelítőt kínálva az augusztus 20-i zárógála műsorából is, amelyet a vízíszínpadon tartanak vasárnap este 20.30-tól.