9.9 C
Baja
2024. március 29. péntek
Kezdőlap Közélet Petőfi emléke előtt tisztelegtek a bajai diákok

Petőfi emléke előtt tisztelegtek a bajai diákok

Petőfi Sándor születésének 200.évfordulója előtt tisztelegve Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata a Bajai III. Béla Gimnáziummal együttműködve hirdette meg a „Még följebb képzetem” játékos vetélkedőt, melyre a Baján tanuló, Bács-Kiskun vármegyei lakcímmel rendelkező tanulók jelentkezését várták.
A március 8-án szerdán a város patinás gimnáziumában lebonyolított vetélkedő célja az volt, hogy a Baján tanuló diákokat aktívan bevonják a Petőfi Emlékévekbe, az egykori költő születésének 200. évfordulója kapcsán élményszerűen ráirányítsák a figyelmet életének, irodalmi munkásságának egyes részleteire.
Fontos volt érzékeltetni, hogy a fiatalok átérezzék, Petőfi Sándor nem csupán nemzeti múltunk egyik szereplője, hanem a mai ember számára is aktuális üzeneteket közvetítő legenda.
Talán Petőfi Sándor személye az, aki legjobban meghatározza vármegyénk identitását- fogalmazott Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun vármegyei önkormányzat alelnöke. – Petőfi korszakot formáló szerepét nem lehet megkérdőjelezni, ezért is indítottuk a Petőfi 200 emlékévet. Szinte nincs olyan hét, amikor ne lenne egy-egy Petőfi Sándorhoz kapcsolódó szavalóverseny, vetélkedő vagy rendezvény. Egy hete ilyenkor Kecskeméten, a mai napon pedig Baján vettem részt eredményhirdetésen.
A játékos vetélkedő lebonyolításában a Bajai Tankerületi Központ is közreműködött. Sárosi Magdolna tankerület-vezető elmondta: a Bács-Kiskun megyei önkormányzat ajánlotta fel nekik, hogy a Petőfi Emlékév tiszteletére lehetőségük van az iskoláknak is különböző programokat szervezni. A Tankerületi Központ úgy gondolta, népszerűsíti az alternatívát, melynek eredményeként 15 tankerületi iskola csatlakozott a kezdeményezéshez.
A Bajai Tankerületi Központ kereste meg az iskolát, érdekesnek ítélték, így nagy örömmel biztosították helyszínként az oktatási intézményt- fogalmazott Arnóczki János, a Bajai III. Béla Gimnázium igazgatója. A vetélkedőn 5-6 osztályos gyerekek vettek részt, nyolc iskolából, három fős csapatokat alkotva oldották meg a játékos feladatokat- tette hozzá.
A vetélkedőn részt vett Bánföldi Szilárd színművész, az Újszínház tagja, aki a Petőfi Emlékévvel kapcsolatos programokat verseket szavalva, a költő bőrébe bújva járja végig. A költőóriást megformázó művész a vetélkedőn beszélgetett a gyerekekkel, verset szavalt és különdíjat is adott át.  

A játékos vetélkedő végeredménye:
1. Szent László ÁMK Lukin László Ének-Zenei Általános Iskola 
2. MNÁMK
3. Sugovica ÁMK
4. Szent Balázs Katolikus Általános Iskola
5. Bajai Szentistváni Általános Iskola 
6. Sugovica ÁMK II.
7. Újvárosi Általános Iskola
8. Bajai Eötvös József Általános Iskola 

Szádeczky Attila 

  

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. március 21. és 2024. március 27. között anyakönyvezettek: Farkas Katalin Gyöngyi (anyja neve: Kasu Barbara) Katymár, Nagy Martin (Madarász Viktória) Borota, Ill Mia...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű