10.5 C
Baja
2024. április 20. szombat
Kezdőlap Közélet Bajára is jön a Lajta Monitor Múzeumhajó

Bajára is jön a Lajta Monitor Múzeumhajó

A Magyar Honvédség 170 éves fennállásának alkalmából, valamint az első világháború befejezésének 100. évfordulója tiszteletére országos útra indul a Dunán a Lajta Monitor Múzeumhajó.
A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre és 1876. december 8-án már testvérhajójával a Maros monitorral együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézben lévő Belgrádi erőddel. A hajót több alkalommal bevetették az első világháború idején is. 1918-ban – 47 év hadi szolgálat után – azonban leszerelték, és az 1920-as évektől 1994-ig, több mint 70 évig a folyami kavicskotrásban „elevátorhajóként” használták.
Az egykori osztrák-magyar hadihajót 2010-re eredeti állapotának megfelelően rekonstruálták. A Lajta – mint írták – a világon az egyetlen vízen úszó helyreállított monitor hajó. 2014-től minden évben tavasztól őszig a főváros „egyik
legszebb pontján”, a világörökség részét képező pesti Duna-parton, az Országház északi oldalánál horgonyoz.

A Lajta Monitor Múzeumhajó április 3. és május 21. között lesz megtekinthető a vidéki városokban. Minden helyen (a vontatási, vízállási és időjárási körülmények függvényében) hétfőtől vasárnapig 9 és 18 óra között lesz megtekinthető a kikötőkben. A múzeumhajó első állomása Győr lesz, majd Komárom, Esztergom, Visegrád, Vác, Szentendre, Százhalombatta, Dunaújváros, Paks, Baja és Mohács kikötőjében lesz megtekinthető a Lajta Monitor – olvasható a HM HIM közleményében.

MTI
Fotó: Hídlap

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. április 11. és 2024. április 17. között anyakönyvezettek: Bodnár Jázmin (anyja neve: Nagy Marianna) Gara, Fügedi Ákos János (Vitéz Hajnalka) Baja, Bartha Gilbert...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű