4.4 C
Baja
2024. április 19. péntek
Kezdőlap Közélet Más személy adataival igényelt okmányokat

Más személy adataival igényelt okmányokat

A bajai rendőrök vádemelést javasolnak a férfi ellen.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Bajai Járási Hivatalnál 2017. szeptember 22-én megjelent egy férfi, és az ott dolgozó ügyintézőnél saját részre három okmányt igényelt. A hivatal az igénylést befogadta, a lakcímkártyát a helyszínen ki is állították. A férfi azt a személyazonosító igazolványt és útlevelet, amelyek helyett újat igényelt, nem tudta bemutatni, így azok körözését elrendelték.
Az ügyfél távozása után végrehajtott ellenőrzés alkalmával felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy az igénylő nem azonos azzal a személlyel, akinek az adatait az okmányok gyártáshoz bediktálta, ezért az okmányok gyártását felfüggesztették. A hivatal képviselője feljelentést tett a Bajai Rendőrkapitányságon.
A nyomozók beazonosították a feltételezett elkövetőt, akinek tartózkodási helye ismeretlen volt, így ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A 42 éves mélykúti férfit 2018. január 31-én Kiskunhalason elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki közokirat-hamisítás bűntett és személyes adattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A bajai rendőrök a nyomozást a napokban befejezték és az iratokat vádemelés javaslatával küldték meg a helyi ügyészségnek.

Police.hu
Fotó: mno.hu

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. április 11. és 2024. április 17. között anyakönyvezettek: Bodnár Jázmin (anyja neve: Nagy Marianna) Gara, Fügedi Ákos János (Vitéz Hajnalka) Baja, Bartha Gilbert...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű