10.5 C
Baja
2024. április 19. péntek
Kezdőlap Közélet Elkészültek az új piac tervei

Elkészültek az új piac tervei

Mint arról korábban beszámoltunk, Zsigó Róbert államtitkár, Baja és térsége országgyűlési képviselője, és Fercsák Róbert polgármester tájékoztatása szerint Baja a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 1,3 milliárd forintot nyert a nagycsarnok és környezete, valamint a parkolók felújítására.

A beruházással 4000 négyzetméter fedett rész és 14 ezer négyzetméter közterület újulhat meg. Jelenleg 494 kijelölt árusítóhely van, a tervek szerint ez 612 darabra nő. 48 az új csarnok földszintjén kapna helyet. A piac területének mérete nem változik, de a környező utcákat és tereket is átalakítják, mondta el Putnik Tamás szóvivő (polgármesteri hivatal). „Megújul a Szenes utca. Kialakítanak egy 15 férőhelyes parkolót, míg az út mentén további 24 hely lesz. A Dr. Alföldy József téren 85 autó parkolására alkalmas terület segít. A téren egyéb munkálatokat is terveznek: zöldfelület kezelést, parkosítást és játszótér építését.” Hozzátette: a Bajcsy-Zsilinszky utca és a megújuló Vörös-híd sétány között kerékpárutat alakítanak ki.

A támogatás 100 százalékos, vagyis nem szükséges önerő a város részéről. A végleges terveket tavasszal mutatják be a várospolitikai fórumon. Az építkezés év végén kezdődhet el.

Bajai TV

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. április 11. és 2024. április 17. között anyakönyvezettek: Bodnár Jázmin (anyja neve: Nagy Marianna) Gara, Fügedi Ákos János (Vitéz Hajnalka) Baja, Bartha Gilbert...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű