A karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától vízkereszt ünnepéig tartó időszak, amely felöleli a karácsonyi készülődést és ünneplést, valamint az azt követő periódust.

Az  Advent szó jelentése a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit jelent : „az Úr eljövetele”.  A karácsony ünneplésével együtt terjedt el, a két fogalom a kezdetektől összetartozik: karácsony és advent, a  felkészülés és az ünneplés.  A négy vasárnapból álló adventi időszakot VII. Gergely pápa rendelte el, amely a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András  napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi  kezdetét (idén pontosan december 3-án) és karácsonyig tart.

Az időszak hangulatát nemcsak a karácsonyi várakozás keresztény mitológiája alakította ki, hanem a téli sötétségben a melegre, a fényre, a megújuló életre vágyódás ősi hite is. A téli napfordulóig egyre rövidebbek a nappalok, viszont egyre több a minket körülvevő sötétség. Ehhez kapcsolódóan mondják, hogy az adventi koszorún ilyenkor azért gyújtanak meg hétről hétre több gyertyát, hogy karácsonyra világosság legyen ott, ahol Jézust várják.

Az adventi időszak kezdetét sokáig harangszóval jelezték. A korábban heti három, majd kétnapos (szerdai és pénteki) adventi böjt és a szombati hústól való tartózkodás még a múlt század közepén is szokásban volt az idősebbek körében csakúgy, mint a hajnali misék látogatása, amiket arany vagy angyali miseként, de rorátéként is ismerünk.

Az adventi szokások közé sorolható a szentcsalád-járás, mely a 20. század elejéről származó katolikus szokás. A hívek minden nap más házhoz vittek egy a Szent Családot ábrázoló képet, és e képnél imákat mondtak, s kisebb szertartásokat mutattak be. A népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak.

 

Az adventi koszorú

Az adventi koszorú hagyománya feltehetően abból a hiedelemből származik, hogy a kör (varázskör) megvéd a gonosztól. Azt tartották, hogy az ilyen „szent” koszorúkkal minden gonosz szellem elől el lehet zárni a házat. A pogány elképzelés idővel feledésbe merült, csak 1838-ban újította fel egy keresztény férfiú, Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész. Az első gyermekotthon megalapítója a ház egyik termében fából hatalmas csillárt készíttetett, és minden istentiszteleten egy újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. Ezen a kocsikerék nagyságú adventi koszorún 24 gyertya állt. Minden hétköznap meggyújtottak egy fehéret, és minden vasárnap egy pirosat. Az ötlet gyorsan követőkre talált, de csak 1860-ban, Berlin-Tegelben született meg az a gondolat, hogy a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítsék, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűzzenek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. Az első világháború protestáns vidékein már egyre több családnál kigyúltak a gyertyák az adventi koszorúkon, de csak századunk ötvenes éveitől vált mindenütt általánossá ez a szokás.

A gyertyák színe katolikus körökben egy kivételével lila: a bűnbánat és a megtérés jelképe. A meggyújtás sorrendjében a harmadik gyertya rózsaszín, ami a küszöbön álló ünnep fölött érzett örömöt, valamint Mária anyai örömeit szimbolizálja.

 

Adventi kalendárium

Manapság nálunk is nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében az adventi naptár, ami ennek az időszaknak az „időmérő” eszköze. Az adventi házikók, naptárak ablakaiból minden nap csak egyet szabad kinyitni, mögöttük leggyakrabban édesség rejtőzik.

Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült a müncheni Lang kiadónál. Az ötlet állítólag Gerhard Lang, a későbbi készítő édesanyjától ered, aki megunta, hogy kisfia minden este megkérdezte tőle, hogy még hányat kell aludnia karácsonyig? Ezért fogott egy kartont, huszonnégy mezőre osztotta, és mindegyikre rátűzött egy bonbont. Kisfia minden nap megehetett belőle egyet. A már felnőtt Lang később erre az ötletre alapozva készített először adventi naptárat.