7.7 C
Baja
2024. március 29. péntek
Kezdőlap Közélet Figyeljünk egymásra a nagy hidegek idején

Figyeljünk egymásra a nagy hidegek idején

Lassan már mindenhová felkerülnek az ünnep kellékei, karácsonyi fényben úsznak az utcák és terek, de nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az előttünk álló hónapok nemcsak a karácsonyt hozzák el, hanem a téli nagy hidegeket is, ez pedig nem mindenki számára boldogító. A mélyszegénységben vagy fedél nélkül élők esetében különösen sok veszélyt rejt a tél, de az erős hideg beállta az egészséges szervezetet is megviseli. Fontos tudnunk, milyen iárntézkedések lépnek érvénybe a fagyok beálltával.

Telek Zoltán, a városüzemeltetési iroda munkatársa arról tájékoztatott: ha bekövetkezik a nagy hideg (pl. tartós mínusz 4-5 fok esetén), az önkormányzat kijelöl olyan melegedő pontokat, ahová nap közben be lehet térni melegedni. Ezek többnyire önkormányzati fenntartású intézmények (pl. belvárosi Közösségi Ház, Bácskai Kultúrpalota, Turisztikai Központ), Bajaszentistvánon pedig a Sorsok Házában tudják ellátni a hideg miatt betérőket. A városban dolgozó közmunkások is ezeken a helyeken melegedhetnek. Szociális intézmények saját hatáskörben is üzemeltethetnek melegedőket, ezeket is ajánlott igénybe venni. A közterület felügyelet és a polgárőrség munkatársai is fokozottan figyelnek ilyenkor, több éves tapasztalatuk alapján már tudják, hol élnek nehezebb körülmények között emberek, hol van szükség segítségre, ha kell, akár fát is vágnak a rászorulóknak. Az intézkedések a fagyok beköszöntétől tavaszig érvényben vannak, de különösen nagy hidegek esetén (pl. mínusz 8-10 fok) rendkívüli intézkedéseket is tehet a polgármester munkaidő után vagy akár hétvégén is üzemelő melegedők nyitására, közlekedési fennakadások esetén a városban rekedők ellátására. Mindezekről a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül értesítik a lakosságot.
Városunkban Baján hajléktalan ellátással a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény foglalkozik. Pokorny utcai intézményeikben nappali melegedő, népkonyha, éjszakai menedék és átmeneti szálló működik. Valkai Edit, a hajléktalanellátás szakmai vezetője elmondta: bár csaknem teljes kihasználtsággal működnek, Baján mégsem az utcai hajléktalanság jelenti a legnagyobb problémát, hanem sokkal inkább a mélyszegénység. – Olyanok is gyakran betérnek a 8-16 óra között működő, 30 férőhelyes nappali melegedőbe, akiknek ugyan van hol lakniuk, de nem tudnak fűteni, mosni, tisztálkodni, mert szociális segélyből élnek, vagy hatalmas közüzemi adósságot halmoztak fel. Itt melegben és társaságban tölthetik az időt, vannak társasjátékaink, televízió, könyvtár, filmeket is vetítünk nekik. A népkonyhán napi 50 adag meleg ételt főzünk, ezt 12 és 13 óra között kínáljuk, kisnyugdíjasok, közfoglalkoztatottak is bejárnak ebédelni – mondta a szakmai vezető. Hozzátette: minden rászoruló betérhet, ha igazolja a személyazonosságát, illetve egy évnél nem régebbi negatív tüdőszűrő leletet tud felmutatni. Aki ezzel nem rendelkezik, annak helyben megírják a beutalót, és a kórzázban ingyenesen megszűrik. A nagy hidegek beálltával meleg teát folyamatosan biztosítanak a bent lévőknek. 16 óra után az átmeneti szállóra tudnak átmenni, ahol reggel 8-ig maradhatnak. Itt 12 fő számára tudnak kényelmes helyet biztosítani, az éjjeli menedékhely pedig 8 fő elszállásolására alkalmas. Gyakran előfordul, hogy valakit kórházba kell utalni az ellátottak közül, ilyenkor az intézmény igyekszik számára megfelelő felszerelést (pl. papucs, pizsama, törölköző stb.) biztosítani, ezt a Hajléktalanokért Közalapítvány által kiírt pályázat jóvoltából tehetik meg.

A szakemberek hangsúlyozták: ha téli éjszakában utcán vagy padon fekvő, segítségre szoruló embert észlelünk, ellátása nem a hajléktalan szálló feladata. Ha azt tapasztaljuk, hogy sérült, netán alkoholos állapotban van, mentőt kell hívni.

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. március 21. és 2024. március 27. között anyakönyvezettek: Farkas Katalin Gyöngyi (anyja neve: Kasu Barbara) Katymár, Nagy Martin (Madarász Viktória) Borota, Ill Mia...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű