12.8 C
Baja
2024. április 19. péntek
Kezdőlap Egyéb Gőzölgő bor? Ugyan már!

Gőzölgő bor? Ugyan már!

Gyakran a bor-sznobok megvetésének tárgya, akik már attól is ingerültté válnak, ha baráti társaságukban valaki azt mondja: „igyunk forralt bort!” Mindez talán a fahéjás-szegfűszeges ital eredettörténetéből következik, kezdetben ugyanis a megsavanyodott borokat forralták fel, nehogy kárba vesszen a fáradtságos munkával előállított nedű. Mára az európai kultúra részévé, a téli vásárok kedvenc italává vált, mondjanak bármit is a fanyalgók.

A második századból, az ókori Róma területéről maradt ránk az első feljegyzés a forralt borról. Hódító háborúik során a latinok bejárták Európát, és nem csak a jog, vagy a betűvetés alapjaira tanították meg a leigázott népeket, hanem kultúrájukra is jelentős hatással voltak. Bő ezer esztendővel később, 1390-ben egy középkori angol szakácskönyv tesz javaslatot az ital elkészítéséhez. Azt írják: fahéjat, gyömbért, szegfűszeget, borsféléket és majoránnát szórjunk a gőzölgő borba.
Az évek során a forralt bor receptje megváltozott, hozzáidomult a korízléshez és az éppen aktuális divatokhoz. Hazánkban hagyományosan az Egri Bikavér szolgál alapként, amelybe fahéj, cukor és szegfűszeg kerül. (Az ínyencek időnként cseppnyi Amaretto likőrrel bolondítják meg.)
Az ízesítés szinte országonként változik. Bulgáriában mézzel és fekete borssal készítik, a törökök – ez nálunk is egyre inkább megfigyelhető – citromot és narancsot is dobnak a gőzölgő borba. A német Glühweint el sem lehetne képzelni csillagánizs vagy vanília nélkül, Kanadában pedig juharszirup kerül a kondérba.
A téli italt hagyományosan fehér vagy vörösborból főzik. Rosé-val nem ajánlatos kísérletezni. A szakértők azt szokták javasolni, hogy ne az „alsópolcos” borokat, sokkal inkább a közép, vagy magasabb kategóriájú nedűket válasszuk alapnak. Bárhogy is döntünk: a főzés során az alkohol egy része elillan, így ha mindenképpen ragaszkodunk a magasabb etilfokhoz, azt akár brandy-vel is növelhetjük.

És ami szintén fontos lehet: merjünk bátran kísérletezni. A forralt bor – elkészítési szempontból – valamelyest hasonlít a pörkölthöz: sok mindent hozzáadhatunk, ettől csak egyedibbé válik. Használjunk bátran csillagánizst, kardamont (gyömbérféléket), vagy akár chilit is. Az eredményt fantáziánk és ízlésünk határozza meg.

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. április 11. és 2024. április 17. között anyakönyvezettek: Bodnár Jázmin (anyja neve: Nagy Marianna) Gara, Fügedi Ákos János (Vitéz Hajnalka) Baja, Bartha Gilbert...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű