4.7 C
Baja
2024. április 16. kedd
Kezdőlap Kultúra "Amikor innen haza megyek, a beszédtechnikám is jobb lesz" - a bajai...

„Amikor innen haza megyek, a beszédtechnikám is jobb lesz” – a bajai musicaltáborban jártunk

A színházi évad ugyan véget ért, de a Bajai Fiatalok Színháza színistúdiójában (akárcsak az előző években) idén sem pihenéssel telik a nyár.
Az iskolai szünet beköszönte után egy héttel elindult a musicaltábor első turnusa. Látogatásunk idején a reggeli órákban már javában zajlottak a foglalkozások a régi Frankel épületében. Az egyik teremben Bárdos Petra, a társulat tagja táncórát tartott, a másikban Jaszenovics Gina beszédtechnikára tanította a gyerekeket

Ottmár Attilát, a társulat művészeti vezetőjét kérdeztük a táborban folyó munkáról:
– Tizenkét évvel ezelőtt kezdtük a tábort. Én akkor Budapesten a Rock és Musical színházban dolgoztam, ott ismerkedtem meg művészekkel, akiket sikerült Bajára csábítani azon okból, hogy tanítsák az ifjúságot. Ez annyira jól sikerült, hogy azóta is tart.
– A kezdetekben egy csoportban zajlott a munka, de a megnövekedett érdeklődés miatt néhány év múlva turnusokra kellet bontani a csoportokat.
– Az egy hétig tartó táborban minden nap 9-18 óra között zajlanak a foglalkozások. Célunk elsősorban az, hogy az itt lévő fiatalok hasznosan töltsék az idejüket, főleg azok, akik érdeklődnek a színház iránt. Ennek megfelelően tartjuk a foglalkozásainkat, melyek délelőttönként tánc és beszédtechnika órából állnak, majd délután a dráma és az ének következik.
– Minden egyes turnust egy táborzáró előadással ér véget: ilyenkor a gyerekek megmutathatják, mit tanultak a mögöttük hagyott héten.


A nagy meleg ellenére a gyerekek nagy elszántsággal végezték a feladatokat. A foglakozások közötti szünetben kicsit faggattuk őket.

Mezei Diána:
– Mohácsról jöttem, harmadszor vagyok itt, ez a kedvenc táborom. Szeretek itt lenni, mert szabadon táncolhatunk, énekelhetünk, és a hét végén a társaimmal egy közös előadásban is részt vehetek. Ráadásul, amikor innen haza megyek, a beszédtechnikám is jobb lesz. Egyébként énekelni szeretek a legjobban.

Czakó Csongor:
– Vaskúti vagyok, nagyon szeretem a színészkedést, szeretek énekelni és táncolni is. A musical mint műfaj áll hozzám a legközelebb.

Miklós Marcell Nimród:
– Bajai vagyok, negyedszer veszek részt a tábori foglalkozásokon. A Bajai Fiatalok Színháza színistúdiójának növendéke vagyok, leginkább a táncos műfajt kedvelem, de a társulatban prózai darabokban is szívesen veszek részt.

Kalmár Dávid:
Én is bajai vagyok, a stúdió tagjaként negyedszer veszek részt a táborban. Szeretem a színészetet és a táncot, úgy is fogalmazhatnék, nekem a színészkedés az életem. Egyébként is olyan formátumú vagyok, aki nagyon szereti „tenni az agyát”, szeretek a középpontban lenni. A tánc nem az erősségem, de a dráma műfajt nagyon szeretem.

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. április 4. és 2024. április 10. között anyakönyvezettek: Tóth Adél (anyja neve: Zahorszki Kitti) Dusnok, Kovács Blanka (Szakál Rózsa) Baja, Hosztafi Bejke Anikó...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű