16.6 C
Baja
2024. március 29. péntek
Kezdőlap Kultúra Színes volt bajai a Múzeumok Éjszakája

Színes volt bajai a Múzeumok Éjszakája

Szombaton, öt helyszínen hat órán át, huszonhat különböző kulturális és kulináris programmal rendezték meg Baján, a Múzeumok Éjszakáját. A programban résztvevő helyszínek számos színes, érdekes programmal vártak minden érdeklődő korosztályt.
A Türr István Múzeumban „Baja 300 éves” tárlatát tekinthették meg az érdeklődők, ezt követően 20:30-tól a kolozsvári Jazzbyrds zenekar adott koncertet.
A Bunyevác Tájházban betekintést nyerhettünk a helyi bunyevácok 19.-20. század fordulójára jellemző építkezéséből, lakáskultúrájából, s nem utolsó sorban, megízlelhettük a hagyományos bunyevác ételeket is. Kisállat simogató, s egyéb kézműves foglalkozások várták a gyermekeket.
A Cabar zenekar és a Bunjevacka Zlatna Grana táncosai táncházzal színesítették a programot, majd 22:00 órától a Szent Iván –éji tűzugrásban is kipróbálhatták magukat a bátrabbak.
A csillagok iránt érdeklődőknek lehetőségük volt megismerniük és megszemlélniük az égbolton látható csillagképeket is. Az Éber – emlékház, az Éber család művészeti kiállításával fogadta az érdeklődő közönséget.
A Nagy István Képtár, a művész állandó kiállítása mellett kézműves foglalkozásokkal, játszóházakkal várta a vendégeket. Hegedűs Tibor csillagász előadását 22-tól hallhatták az érdeklődők. A Bagolyvár, Miskolczi Ferenc művész életébe adott betekintést. Az SZTE Bajai Obszervatóriumában szintén a csillagok kedvelőit várták a szervezők.

 

Anyakönyvi hírek

Bajai anyakönyvi hírek 2024.

Születtek: 2024. március 21. és 2024. március 27. között anyakönyvezettek: Farkas Katalin Gyöngyi (anyja neve: Kasu Barbara) Katymár, Nagy Martin (Madarász Viktória) Borota, Ill Mia...

Elindult podcast csatornánk

Egyelőre nem a szükséges eszközökkel és körülményekkel, kísérleti jelleggel elindítottuk új podcast csatornánkat. Az első körben a napokban elindított HATSZEMKÖZT című beszélgetős videóink hanganyagait...

Ajánlott

Belföld

Népszerű